2016. október 8-án gyülekezetünk lelkésze, Restás László vezetésével délelőtt úrvacsorai, délután pedig őszi hálaadó istentiszteletet tartottunk. Az ünnepélyes alkalom keretében elhangzott előadások hangfelvételei „A legjobb közösség” és „Szolgálj hálásan, és vigyázz az útra!” címekkel meghallgathatók a következő oldalon. Az alábbi képeken látható asztalt gyülekezetünk tagjai díszítették fel saját terményeikkel, az Úr gazdag áldásáért kifejezett hálájuk …
Kategóriák archívuma: Galéria
okt 01
Idősek napja Újfehértón
2016. október 1-jén Újfehértó Város Önkormányzata az Idősek napja rendezvény keretein belül köszöntötte az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat, valamint a város legidősebb polgárait. A Hetednapi Adventista Egyház Újfehértói Gyülekezetéből Bodnár István testvért és egyben a város legidősebb férfi polgárát immár ötödik alkalommal köszöntötték városunk vezetői: Nagy Sándor polgármester úr, Szűcs Lászlóné alpolgármester …
aug 15
Házassági évforduló gyülekezetünkben
2016. augusztus 13-án ünnepelte 40. házassági évfordulóját a Szabó házaspár. Szabó Ferenc és Bodnár Valéria 40 évvel ezelőtt a Hetednapi Adventista Egyház Újfehértói Gyülekezetében fogadott örök hűséget Isten színe előtt, Oláh István lelkész testvér vezetésével. Az ünneplő házaspárt Restás Márta és Tógyer József testvérek köszöntötték, amelyet Restás Márta „A kárhozat útjában álló hegyek” című igehirdetése …
júl 30
Újfehértón járt a Psalmus zenekar
2016. július 22-én érkezett gyülekezetünkbe Erdélyből a Psalmus zenekar. A Józsa Zoltán lelkész testvér vezetésével működő mandolin zenekar két éve alakult a vajdaszentiványi lelkészi kerület fiataljaiból. Gyülekezetünkben már péntek este elkezdték szolgálatukat, amelyet szombaton a délelőtti, majd a délutáni istentisztelet alkalmával is folytattak. Egy missziós program keretén belül szombat este Geszteréden, végül utolsó állomásként vasárnap …
okt 18
Házassági évfordulók és őszi hálaadás
2015. október 17-én Restás László, gyülekezetünk lelkésze vezetésével a délutáni óra keretén belül őszi hálaadó istentiszteletet tartottunk. Az előadás hangfelvétele „Hálaadás” címmel meghallgatható a következő oldalon. Az ünnepélyes alkalom abból a szempontból is különleges volt, hogy gyülekezetünkben két házaspár is házassági évfordulóját ünnepelhette. Az alábbi képeken látható asztalt gyülekezetünk tagjai díszítették fel saját terményeikkel, kifejezvén …
okt 04
Idősek napja Újfehértón
2015. október 3-án Újfehértó Város Önkormányzata az Idősek napja rendezvény keretein belül köszöntötte az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat, valamint a város legidősebb polgárait. A Hetednapi Adventista Egyház Újfehértói Gyülekezetéből Bodnár István testvért és egyben a város legidősebb férfi polgárát immár negyedik alkalommal köszöntötték városunk vezetői: Nagy Sándor polgármester úr, Szűcs Lászlóné alpolgármester …
dec 28
Bodnár István köszöntése 95. születésnapja alkalmából
2014. december 24-én töltötte be 95. életévét Bodnár István testvérünk, akit családja körében tortával, virággal és emléklappal köszöntött Nagy Sándor polgármester úr, valamint Nagy Zoltán Józsefné anyakönyvvezető. Bodnár István testvérünknek 3 gyermeke, 9 unokája, 14 dédunokája és 2 ükunokája is van. Isten éltesse még sokáig jó erőben, egészségben! A galéria betöltéséhez kattintson az alábbi képek …
okt 03
Legidősebb gyülekezeti tagunk köszöntése
2014. szeptember 27-én Újfehértó Város Önkormányzata szervezésében az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat, valamint a város legidősebb polgárait köszöntötték. Gyülekezetünkből Bodnár István testvért és egyben a város legidősebb férfi polgárát Nagy Sándor polgármester úr, Dr. Szűcs Andrea aljegyző hölgy, valamint Puskás László alpolgármester úr köszöntötte. Bodnár István testvérünk immár harmadik alkalommal részesült a …
szept 14
Házassági évfordulók gyülekezetünkben
2014. szeptember 13-án a Rácz és Baráth házaspár házassági évfordulóját ünnepeltük gyülekezetünkben. A Rácz család a 40., a Baráth házaspár pedig a 62. évfordulójukat ünnepelték. Az igét Baráth Sándor testvér hirdette, melynek témája „Vezeti-e Isten lelke az életünket?” volt. Az előadás hangfelvétele meghallgatható a következő oldalon. Isten gazdag áldását kívánjuk életükre! A galéria betöltéséhez kattintson …
aug 24
Fekete Szandra keresztsége
Keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze Újfehértón, 2014. augusztus 8-án. Fekete Szandra (debreceni gyülekezet) kötött szövetséget az Úr Jézus Krisztussal, vágyának megfelelően egy festői szépségű tóban. A vendéglátást követően a keresztségi istentiszteletet, valamint a bemerítést Szabó János lelkész végezte. Az esős, borongós idő ellenére nagyon szép számban gyűltünk össze, az istentisztelet idejére pedig az időjárás is nekünk …