«

»

júl 13

Newton és a teremtés


Az emberiség egyik legnagyobb zsenije, Newton, nagyon sokat vitatkozott tudós barátaival a világegyetem és a naprendszer eredetéről, keletkezéséről.

Vitáik, szinte végnélküliek voltak, mert Newton kitartott elmélete mellett: a világ létrejötte nem lehet a véletlen műve, az életben tapasztalt csodás elrendeződés azt feltételezi, van valami értelem e mögött. Persze tudós barátai, akik a véletlen, és a „nagy robbanás” elméletét vallották magukénak, szintén erosen érveltek álláspontjaik mellett.

Newtonnak elege lett ebből és egy olyan tettre szánta el magát, ami azóta is hires.

Készitett egy mozgatható modelt a Naprendszerről, olyat, amit egy kar segitségével lehetett forgatni. Középen a Nap, s körülötte a bolygók, melyek a forgatás következtében szépen forogtak a Nap körül. Amikor eljött a nap, melyen tudós barátaival találkozni szokott, kitette a makettet az eloszobába és átment egy másik helységbe.

A többiek megérkeztek, mind nagyon elcsodálkoztak a látottakon, s nem gyözték dicsérni az alkotást. Amikor Newton belépett, rögtön nekiestek és faggatták:
– Ki csinálta ezt?
– Honnan van, hiszen ez fantasztikusan jó model! – ujjongtak.
Newton igy válaszolt:
– Fogalmam sincs! El sem tudom képzelni, hiszen, amikor elöbb ebben a szobában voltam, még nem volt itt. De egy érdekes esetre felfigyeltem, mig a másik szobában voltam! Hallottam, hogy innem nagy durranások és zajok hallatszanak, mintha valami nagyrobbanás történt volna. Idejöttem és akkor vettem észre én is ezt az alkotást. Nem tudtam másra gondolni, hogy véletlenül keletkezhetet, valami ismeretlen ok következtében.
– Na, ne nézz minket ilyen ostobának! – fakadtak ki a tudósok.
– Csak nem képzeled, hogy elhisszük ezt a képtelenséget! Ez nem keletkezhetet magától, ezt valaki készitette. Te voltál?
Newton elmosolyodott és igy válaszolt:
– Milyen ostobák vagytok! Kételkedtek abban, hogy ez a model nem jöhetet igy létre, azt állitjátok, valaki készitette. Pedig ez nem más, mint annak a tökéletlen mása, aminek a keletkezését illetőleg nem fogadjátok el az értelem jelenlétét.
Ha e model elkészitéséhez értelem és inteligencia szükséges, akkor miért gondoljátok, hogy az eredetihez, a Naprendszerhez nem szükségeltetet?

Forrás: felfedezesek.hu